Félegyházi Táncszínház Kulturális Egyesület

 

A János vitéz című táncjátékkal hivatalosan is megnyitották a Petőfi200 rendezvénysorozatot Kiskunfélegyházán, szeptember 3-án, szombaton. A Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban megrendezett teltházas eseményen beszédet mondott Csányi József polgármester és dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés alelnöke.

Csányi József köszöntő beszédében mindenkit emlékeztetett arra, milyen csodálatos kisgyermek született egykor Kiskunfélegyházán, aki mindössze 26 évet élt, de az nagyon produktív volt és mély nyomot hagyott a magyar történelemben és kultúrában.

– Elmondhatjuk, hogy ezen mérföldkövek egyike Kiskunfélegyházán lett lerakva, hiszen gyermekéveit itt töltötte Petőfi. 200 évvel ezelőtt történt ez a csodálatos esemény, ami nyomán városunk mai napig büszkén viseli Petőfi nevét számos intézményében és kulturális rendezvényében – mondta a polgármester. Hozzátette: olyan kerek évszámhoz érkeztünk, ami méltó ünnepeltetést kíván. – Az elkövetkező hónapokban olyan műsorokban lesz részük, amelyek Petőfi életútját dolgozzák fel. Ma elkezdődik ez a rendezvénysorozat a János vitéz táncszínházi előadásával – nyitotta meg a Petőfi200 eseményeit a polgármester.

Dr. Mák Kornél köszöntött mindenkit a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének, Rideg Lászlónak a nevében is. Hozzátette: egy kiváló városban, egy kiváló produkciót látunk hamarosan. Petőfihez Kiskunfélegyháza, az alföldi városok szorosan kötődnek. A Petőfi200 emlékév is a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és munkatársai kezdeményezése alapján került a parlament elé.

– Nemcsak mint kiváló költő és az 1848-49-es szabadságharc forradalmi arca kötelez bennünket Petőfi az emlékezésre, hanem úgy is, mint a megye szülötte. Itt, a Petőfi200 emlékév kezdetén a megye nevében is megköszönöm mindazt az erőfeszítést, amit a mai produkcióba fektettek. Úgy vélem, ez méltó Kiskunfélegyháza városához és méltó Bács-Kiskun megyéhez – mondta el az alelnök.

A beszédek után kezdetét vette az előadás, amely osztatlan sikert aratott a nézők körében. A professzionális táncbetétek, a jelmezek, az élőzenés kíséret és mindvégig fáradhatatlan dinamika, a szereplők alázata, szorgalma és kiválósága nagyon magas szintre emelte az előadást. Papp Nóra és Kátai Tibor rendező-koreográfusi munkájának nagyszerűsége visszaköszönt minden pillanatban. A zenei szerkesztő, Juhász Gábor, és a vajdasági Juhász zenekar által megteremtett hangulat, a színpadi játékból sugárzó öröm, könnyedség és igényesség feledhetetlen pillanatokkal ajándékozta meg a népes közönséget.

Forrás: felegyhazikozlony.eu