Félegyházi Táncszínház Kulturális Egyesület

2020. október 2-án kerül bemutatásra a Móra Ferenc Művelődési Központban a Félegyházi Táncszínház előadásában a Sorsunk című történelmi táncjáték.

A Sorsunk című táncjáték nem csupán egy mozgásból és zenéből megkoreografált színpadi mű, hanem üzenet a világ minden magyarjához. A táncosok rendkívül látványos módon mesélik el, nemzetünk történelmében felbukkanó SORSdöntő fordulatokat. A történelem viharában ránk szabott megpróbáltatásoknak, a nemzet nem mindig tudott ellenállni. Az erőszakos besorozások, a magyar közösségek idegenbe történő kitelepítése, a magyar falvak felégetése és végül az asszimiláció, egy nemzet végét jelentheti. A táncjáték jeleneteiben ezeket a negatív fordulatokat ismerheti fel a közönség. Ezen kívül az előadás reményt is ad. Összefogással, összetartozással sok baj és probléma áthidalható. Erős nemzeti öntudattal, magyarként, megálljuk a helyünket a mai társadalomban. Ez, a táncjáték legfontosabb üzenete.

A Félegyházi Táncszínház szeretne köszönetet mondani a következő támogatóknak, akik akár pénzbeli, akár természetbeni adományaikkal segítették, ennek a csodálatos estének a létrejöttét:
– Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata
– Dr. Ónodi Izabella- Művelődési és Szociális Bizottság elnöke
– Nemzeti Együttműködési Alap
– NAGY TIBOR
– DÉL-100 Kft.
– ROLLSPED Kft.
– Móra Ferenc Művelődési Központ
– Félegyházi Pékség
– SZENT LÁSZLÓ Pékség
– Csordás Béla
– Balla és FaragóBt.

Média támogatóink:
– Szuperinfó
– Rádió 1
– Rádió Smile
– Info Kiskunfélegyháza
– Félegyházi Közlöny
– Petőfi Népe
A ma esti táncjáték közreműködői és szereplői:

– a Csűrcsavaró Táncegyüttes – Kunszállás

– a kiskunfélegyházi Padkaporos táncegyüttes Zsongoló tánccsoportja

– a Félegyházi Táncszínház tánckara és Kovács Zsófia Panna

Szóló táncot táncolt:
Kovács Krisztina

Akik nélkül a mai műsor nem jöhetett volna létre:
a Móra Ferenc Művelődési Központ munkatársai,

Hang- és fénytechnika:
Kiss József
Urbán Róbert

A táncjáték ügyelője, aki a színfalak mögött biztosította számunkra az előadás gördülékeny lebonyolítását és egyben a Félegyházi Táncszínház titkára:
Pappné Szabó Szilvia

A mai előadás rendező-koreográfusai:
PAPP NÓRA
és KÁTAI TIBOR

Az est háziasszonya,
és a Félegyházi Táncszínház elnöke:
Kovács-Csonka Szilvia

Képek az előadásról: ITT
További cikkek: felegyhazikozlony.eu, infokiskunfelegyhaza.hu, baon.hu